Az autókamera-portál

2012. február 12. 09:00 - NyenyeMákos

Smarty élesben: a Bambigyilkosság

Bambi vetette magát az autó elé. Szerencsére az éles kanyar után nem volt nagy a sebesség, de így is 50-nel történt az ütközés. Telibe középen, ahogy kell. :-( Szembe jövő autó vakít, az állat meg a szalagkorláton át ugrott az útra. A sötétből jelent meg, reakcióidő nem volt.

A videó végén látszik a sérülés az autón, első ránézésre nem is olyan vészes, de valójában nagyon sok műanyag törött a háttérben. A lámpatestek egyben maradtak, de a tartófülek törtek, sanszos, hogy emiatt legalább az egyiket cserélni is kell. Törött az ablakmosó tartály is. A sötétben láttuk hogy folyik valami, de megállapítani nem lehetett, hogy a hűtővíz folyik-e, így vontatás történt a Lujzával, egyenesen a karosszériáshoz. Szerencsére a hűtő és a ventilátor egyben, illetve a lufi sem durrant el. Az autón volt vadsíp, de az meg a papírja szerint 60 km/h felett szólal meg. Az állat nem élte túl (csak a jobb oldali árokig jutott, valószínűleg már nem önerőből), nekünk meg lesz egy 6 számjegyű számlánk a karosszériásnál. Kaszkó nem volt, de se a kötelező, se a vadásztársaság nem fizet. Ugró állat tábla nem volt, csak kb. 10 km-rel előtte, 1 km-es kiegészítéssel. Így perelhetnénk, de ahhoz meg kinek van kedve/ideje/idege? Lehet 1-2 évig is elhúzódik, emiatt meg lőni a szabadságokat, bíróságra járkálni, aztán a végén az igazi nyertes meg úgyis csak az ügyvéd...

Címkék: őz vadkár
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://carcam.blog.hu/api/trackback/id/tr936614495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diego 2012.02.12. 17:48:35

Legalább megsütöttétek? ;-)

Mákos 2012.02.12. 21:12:16

A vadászok biztosan...:-(

magpet 2012.02.23. 12:40:36

Nem szép felvétel... :( De ilyen esetekre nincs az erdő kezelőjének valami felelősség-biztosítása? Ráadásul elég egyértelmű bizonyíték van a kezedben arról, hogy hol történt a dolog (nem volt tábla), és hogy nem 200km/h-val futottad az ámokot. Biztosan nem érne meg egy kísérletet?

Bananisztan 2012.04.30. 04:08:48

Sziasztok! Hát ez valóban védhetetlen baleset volt. A vadkár térítés feladata pedig a területileg illetékes vadásztársaságé. Perelni kell egyébként, sajnos a vadász tásaságokra óriási terheket ró a vadkárok kifizetése, ezért önmaguktól erre nem igazán hajlandók, elmennek addig, amíg csak lehet. (Ugyanis nem csak az ütközéseket, hanem a mezőgazdasági károkat is fizetniük kell, ha meg 10 hektár csemege kukoricát tönkretesz egy vaddisznó konda) a bíróságok szinte mindig az autósnak adnak igazat, pláne ha ilyen világosan bizonyítható a helyzet. Tehát valóban macera, ügyvéd, szabi kilövés, de szinte biztos nyerő a per. Remélem van helyszínen készített rendőrségi jegyzőkönyved róla, mert ha nincs, akkor tényleg bukott ügy.
Az autókamera-portál
süti beállítások módosítása