Az autókamera-portál

2012. november 06. 13:02 - CarCam.hu

Érdi baleset - a kamera segített tisztázni a helyzetet

István egy baleset részese volt, amit az autóban lévő Smarty BX-1500HD fedélzeti kamera pontosan dokumentált. A felvétel ezúttal nem csak a tanulságok miatt értékes, hanem egy feltámadó vitát is sikerült vele csírájában elfojtani, és így jelentősen lerövidíteni az ügymenetet.

Az egyenesen haladó sávban áll a sor, mellette a jobbra kanyarodó sávban István szabályosan gurul, cseppet sem gyorshajtva. Hirtelen előtte terem egy autó, amely balra kanyarodva halad át az álló sor autói között, de a másik sáv forgalmával nem nagyon törődik. A csattanás szinte fékezés nélkül zajlott, de szerencsére személyi sérülés nem történt.
István elmondása szerint a zöld Tico vezetője nem akarta elismerni a felelősséget, Istvánt gyorshajtással vádolta. Ugyanezt adta elő a helyszínre érkező rendőröknek is, hozzátéve, hogy ő bizony megállt és körülnézett.
A felvétel meglehetősen egyértelműen mutatja, hogy az eseményben István a vétlen fél. A filmet később a Tico gazdája is megtekintette, és elismerte, hogy hibázott. István a rendőröket is tájékoztatta, hogy autójában egy fedélzeti kamera mindent rögzített, így a felvétel szükség esetén bizonyítékként felhasználható az eljárás során. Úgy tűnik, hogy erre nem lesz szükség, a felvétel puszta létezése elegendő volt ahhoz, hogy az ügy ne nyúljon a végtelenbe.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://carcam.blog.hu/api/trackback/id/tr926614617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alt Gr 2012.11.07. 22:34:37

Vélemyényem szerint Istvánnak szerencséje, hogy nem nézték meg a rendőrök a videót, mert kapásból elmeszelték volna két szabálytalanságért is. 1. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úton megy, ahol jobbról előz. Ezt csak akkor tehetné meg, ha telítődnek a sávok, addig nem. Az, hogy kanyarodó sávban halad szerintem téves, mert a a kereszteződésig az nem kanyarodósáv a felvétel tanulsága szerint. 2. A zebra előtt nem állt meg, amellyel kimerítette a veszélyeztetés tényét. Ugyanis, ha a zebra előtt megáll egy autó, akár kanyarodás előtt, neki is meg kellett volna állnia, hogy megbizonyosodjon, hogy a másik autó takarásából nem lép elő gyalogos.

DasAuto 2012.11.08. 12:56:09

Szerintem nem előz jobbról. Folyamatosan halad a jobboldali sávban. Miért is kellene a belső sávban araszolni, ha egyszer a végén (valószínűleg) nem arra akar menni, amerre a többi autós. Ennyi erővel az összes többi sofőr megszegi a jobbra tartási kötelezettséget. A zebra előtt nem hiszem, hogy meg kellene állni, legfeljebb fokozott figyelemmel kell megközelíteni. Nincs sem átkelő gyalogos, sem olyan, akinek átkelési szándéka lenne.A videó is igazolja, hogy belátható volt.

DasAuto 2012.11.08. 12:58:53

A videót újra, teljes képernyőn megnézve a megengedett 50 km/h helyett 42-44 km/h sebességgel halad az autó a sor mellett, majd a zebránál a sebesség 30 km/h-ra csökken (tehát lassít) és ekkora sebességgel következik be az ütközés is.

magpet 2012.11.26. 16:30:15

A párhuzamos közlekedésre alkalmas több sávos út lényege éppen az, hogy el lehet haladni egymás mellett akár balról, akár jobbról. Ha a zebra belátható, akkor nem hiszem, hogy meg kell állni. A fokozott figyelem természetesen indokolt és elvárható, hogy a 30km/h-s elhaladás ebbe belefér-e, arról lehetnek mindenféle vélemények.

kivi 2012.12.30. 16:24:04

A gyalogátkelő előtt meg kellett volna állnia! 36§ (6) A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten tilos c) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt másik jármű mellett elhaladni.
Az autókamera-portál
süti beállítások módosítása